A versenyt a Futapest Klub rendezte meg 2017. október 21-én, mely a multiNavigator Hegyifutó Kupa 11. állomása volt. Jómagam a 10.1 km-es távon álltam rajthoz. A ködöt kivéve a versenyen megfelelő időjárási körülmények voltak. A rajt egy kicsit káoszos volt számomra, mert nagyon sok gyermek indult meg nagy hévvel, akiket a legszűkebb helyeken kellett visszaelőznöm. Végül is viszonylag hamar rendeződött a helyzet 1.5 km után a 3. helyen álltam Szabó Sanyi és Varga Józsi mögött, viszont a közvetlen üldözőim a Szoboszlay-Mátyus-Beda trió volt. Tudtam, hogy a felfele futásban Szabi jó, lefelében viszont Csabi és Tamás tud nagyot alkotni. A terv az volt, hogy nyomok egy kemény felfelét, majd lefele tartom az előnyömet a többiekkel szemben. Az akció olyan sikeres volt, hogy még Beda Szabi sem ért utol a kilátóig, lefelé pedig Tamástól még távolodtam, csak a Csabi tudott rám felfutni, de ő se olyan vészesen, mivel a ködben jól eltudtam rejtőzni és így nehéz volt megmondani mekkora volt a távolság köztünk, a végén kiderült azért, hogy jelentős. 45 perc 02 m. perces időeredményem a 3. helyhez volt elég, mellyel a Kupasorozatban bebiztosítottam az abszolút 3. helyemet a Pelső és a Varga Józsi mögött. 

A verseny eredménylistája ITT tekinthető meg.