A verseny 2017, február 25-én került megrendezésre a budapesti Duna Towerben. Az idén kicsit változott a pálya, mely a mélygarázs részen hosszabb lett, így a futóknak 18 emeletet, körülbelül 500 métert kellett teljesíteni. Ha mondhatom úgy én idén emberhátrányból indultam, éjszakás műszak után indultam fel Budapestre a versenyre. Nem tudom hányan lehetünk, de én vagyok az egyik aki mind az öt Duna Tower versenyem ott voltam eddig, tehát eléggé magabiztosan álltam rajtvonalhoz. Az új szervezők a parkolóban is eléggé szigorúan vették a pálya nyomvonalát így eléggé éles kanyarokat kellett bevennünk. Ez és a pályahossz növekedés olyan 20 m. perces kiesést okozott mindenkinek.  Azt mondhatom el, hogy az érezhető hátrányom ellenére, érzésre eddig ez volt a legjobb Skyrun futásom. Az első körben 3 perc 11 m. perces idővel értem célba. Úgy döntöttem, hogy a második körben nem ennek megjavítására törekszem, hanem kipróbálom milyen egy harminc kilós mentős táskával felfutni az égbe. A bizonytalan első lépések után hamar hozzászoktam súlyhoz, mire a lépcsőházba érkeztem gyakorlatilag más nem is zavart. Az utolsó emeleteknél bár már a futás inkább gyors lépegetések voltak, de szerintem egy fantasztikus 5 perc 12 m. perces felérést mutattam be. Ebben a kategóriában ez az első helyre repített volna, de sajnos nem volt ilyen kategória. Amúgy a rendes versenyben a 6. helyett szereztem meg, 2016-ban a 8., míg 2015-ben a 10., tehát szépen, lassan, de biztosan halasok előre. 🙂

A verseny eredménylistája ITT tekinthető meg.

Azzal a bizonyos 30 kg-os mentőszsákkal 🙂
(Fotó: Futofoto.hu)